A KINYILATKOZTATÁS METAFIZIKÁJA: TANULMÁNY SCHELLING ELSŐ BERLINI KOLLÉGIUMÁRÓL

A vallásról való nyugati gondolkodás történetének egyik csúcspontja a német idealizmus, melyben nem csupán a vallás fogalmi megragadására, kritikai vizsgálatára vagy transzcendentális megalapozására történtek nagyszabású kísérletek, hanem egyúttal a vallásfilozófia mint önálló tudományág diszciplináris kanonizációja is végbement. E korszak egyik legjelentősebb alkotója Friedrich Wilhelm Joseph Schelling (1775–1854), akinek hosszú és fordulatos gondolkodói útján végighúzódott a mítosz és a kinyilatkoztatás iránti érdeklődés, amely eredeti és mélyreható bölcseleti belátásokhoz vezette őt. Jelen kötet Schelling fordulat utáni korszakának kinyilatkoztatásfilozófiai koncepciójáról kíván számot adni az első berlini kollégium tükrében, melynek Manfred Frank által gondozott kiadása immár magyar fordításban is hozzáférhető A kinyilatkoztatás filozófiája 1841/42 (Paulus-jegyzet) címmel (Budapest: Szent István Társulat 2019). A kortárs beszámolók ismeretében nem túlzás azt állítanunk, hogy az idős Schelling berlini fellépése valódi akadémiai szenzáció volt. Előadásaiban Schelling túllépett az a priori észtudományként felfogott negatív filozófián, megalapozta az előre-el-nem-gondolható létből kiinduló pozitív filozófiát, és páratlan spekulatív erővel ragadta meg a mitológia és a kereszténység történetét és lényegi tartalmait. Munkám áttekintést nyújt az előadások sokhelyütt enigmatikus, létmisztikába hajló, teozófiai megfontolásokat is ötvöző anyagáról, Schelling vallási gondolkodásáról, a filozófiatörténeti kontextusról, és bepillantást kínál a recepciótörténet korai szakaszának egyik fontos dokumentumába, Søren Kierkegaard (1813–1855) berlini jegyzeteibe.